Ingatlan cserebere

Ingatlan cserebere - Eladó ingatlan - Ingatlan csere

2011.04.09

Ingatlanhiénáink

Avagy „Szemezgessünk az ingatlanügynökök trükktárából”.


Rövid cikkünket saját tapasztalatok, illetve pályát változtatott ingatlanügynök lelkes elbeszélése nyomán íródott. Amennyiben Ön bármilyen hasonlóságot vél felfedezni valós személyekkel, eseményekkel vagy helyszínekkel, az csak a véletlen műve!(?)

Az ingatlankereskedő egy olyan láncszeme a kereskedői világnak, aki abból él, hogy igyekszik eladó és vevő közé beékelődve profitot termelni saját magának. Ez könnyebben átlátható viszonyok közt nehezen lenne megoldható, mert ugye ki adna akár egy forintot is valakinek, ha az kijelentené, hogy ő sokkal profibb módon tud kenyeret venni, mint mi és ezért fizessünk neki x összeget, majd ő bevásárol nekünk. A kereskedelemben a gyártó és a vevő közt van általában néhány - sajnos sokszor elengedhetetlenül szükséges - láncszem. De tegyük a kezünket a szívünkre: ha lehetőség adódik és olcsóbban tudunk házitojást venni Mari nénitől, mint a maszek boltostól, akkor az előbbit választjuk. Sok oka van ennek.

Hogy a tojásos témánál maradjunk, Mari nénivel tudunk alkudozni. Ő nagyjából tudja, mennyiben van neki a tojás. Mi tudjuk, mi a maximum összeg, amennyiért megvennénk. Ha ezt a két számot ügyesen közelítjük, akkor mindkét fél számára előnyös alkut tudunk kötni. Emellett Mari néni ismeri legjobban a tyúkjait, ő tudja, hogy mivel etette, satöbbi. Nem hívjuk át a szomszédot, hogy fizetnénk neki egy kisebb összeget, ha eladná nekünk Mari néni tojását.

Ehhez egyetlen dologra van szükségünk: megtalálni Mari nénit. Ha valaki azt mondja, hogy ő ismer a faluba egy ilyen tyúkos asszonyt, akkor megkérjük, hogy mutassa meg, de ha kijelenti hogy csak bizonyos összegért hajlandó, akkor általában elhajtjuk az illetőt normális esetben. Ugyanis, ha Mari néninek van egy kis esze, akkor elhíreszteli a faluban, hogy nála bizony hipertojósak a tyúkok, így garmadával van házi tojása. Esetleg még egy cipősdobozból vagy más kartonból kivágott cetlit is kidrótoz a kapujára, hogy „Tojás van eladó”. Vagyis hirdet. Mi pedig megtaláljuk és megvesszük a portékáját, ha megfelel.

Az ingatlanok világából importáljunk egy ügynököt ide a falusi tojás bizniszünkbe!

Megjön az ügynök, lázasan telefonál, miközben megmutatja nekünk Mari néni tojásait, gondosan ügyelve arra, hogy véletlenül se beszélgethessünk Mari nénivel négyszemközt. Megmutatja, hogy ezek valójában strucctojások, csak olyan sűrűk, hogy kissé magukba roskadtak, mint egy neutroncsillag. Alkudni természetesen nemigen lehet, hiszen ő a fix összeget mondhatja csak nekünk, amit Mari néni kiszabott. Ellenben nagyon jó fotókat mutogat a tojásokról, amikor behív az irodájába. Elmeséli, hogy ezen a környéken nagyon mennek a tojások, mert a tyúkok valószínűleg gyógyfüvet kapirgálnak, amitől a tojások …hát minimum csodatevők: eltüntetik a korpát, gyógyítják az impotenciát és Laci fogai is gyönyörűek lesznek tőle. Csak beszél, csak beszél, már zúg a fejünk tőle és hiába mondjuk, hogy mi igazából azért jöttünk hozzá, mert pintytojást kerestünk és a hirdetésében az áll, hogy pintytojást tud eladót, ő köti az emet a karóhoz, hogy bizony a neutroncsillag Mari néni tojások azok, amiket mi keresünk és ilyen bagatell összegért kár lenne kihagyni. Uhh! Csodaszép, ugye?

Most nézzük meg a történetet Mari néni szemszögéből is. Bárhova tette ki a kis hirdetés cetlijeit a faluban, az ügynök legalább száz darab kamuhirdetéssel ragasztgatta körbe, így az ő tojásos cetlije elveszett a sok álhirdetés közt. Így előbb-utóbb ráfanyalodott, hogy megkeresse az ügynököt. Az ügynök kiment hozzá, olyasmiket kérdezett, amiknek sok közük nem volt a tojáshoz, de Mari nénivel éreztette, hogy ez a portéka bizony gyengécske. Igaz, ő több raklapnyi ilyet eladott mostanában, de hát ő profi. Megtudakolta, hogy szól-e Brahms muzsika, miközben tojtak a tyúkok és hogy milyen színű az itatóvályújuk. Sok ilyen kérdés után Mari néni kicsit elbizonytalanodott, mert az ő tyúkjai Lagzi Lajcsit sem igen hallgattak tojás közben. Az ügynök persze biztosította Mari nénit, hogy ő a legjobb barátja és el tudja adni a tojásokat, ha az eladásért kifizet egy pofátlanul magas összeget. Mari néni meg is kérdezte félénken, hogy miért ilyen drága a „segítség”, de az ügynök készségesen elmagyarázta: sokba vannak a kamu hirdetés cetlik, akkor ugyebár az is pénz, hogy a kuncsaft felhívja őt (igaz azt nem ő fizeti, de mindegy) és akkor még ott van a sok járulékos költség, a fodrász, a manikűr, a pedikűr, a valkűr. No és persze a szakértelem. Mari néni nem merte elmondani, hogy ő bizony utoljára a Nagy Háború után jutott el pedikűröshöz, mint ahogy azt sem merte megkérdezni, hány tojást tojt már az ügynök, hogy ilyen szakértő a témában, csak mert a tyúkszart láthatóan eléggé fanyalogva kerülgette, így tyúkokkal biztosan nem foglalkozott.

Az ügynök tehát szépen beékelte magát közénk és Mari néni közé.

A kis kitérő után akkor lássuk az ingatlanügynökök fegyvertárát!

Dumák az eladó felé:


„Nyugat-Európában az ingatlanok 100%-át már ingatlanügynökök által adják el. Mi is erre haladunk!”


Nos, Papa. Először is hol olvastad ezt a statisztikát? Másrészt pedig hallottunk már ilyen hülyeséget Amway ügynököktől is, hogy három éven belül csak tőlük fogunk mosószert venni, aztán eltelt tíz év és mi most is lebattyogunk a „bótba” és levesszük a „pócról” a nekünk tetsző mosószert. Amúgy meg Nyugat-Európa az Nyugat-Európa. Jó fizetésekkel, nagy tartalékokkal. Az idő valóban pénz, hiszen az emberke a munkahelyén annyit keres, ami simán összemérhető az ingatlanos időarányos hasznával. De jóember! Ez Magyarország! Amit Te pofátlanul zsebre akarsz vágni a semmiért, az sok ember fél évi keresete! Te pedig ugye azon a fél órán kívül, amit a kamuhirdetések feladásával töltöttél, néhanap eljössz valakivel és megmutatod neki a lakásomat. Általában olyannak, aki valami egészen mást szeretett volna venni. Szóval jó, ha tudod, kis hazánkban az ingatlanosok erőszakoskodása ellenére is a teljes forgalom mintegy 25-30 százalékát sikerül csak megkaparintaniuk.

„Mi pontosan tudjuk, hogy hogyan és hol kell meghirdetni az Ön ingatlanát!”


Ööö. Hogyan? Gondolom lefotózzátok és leírjátok, hogy mekkora és mennyiért akarom eladni. A Hol problematikáját pedig ne feszegessük. Tele van a hirdetéseitekkel az összes hirdetési portál és újság. Ezért nem találják meg az enyémet. Amúgy sehol máshol nem hirdettek, mint ahol én tehetném. Ja, de igen. Van valahol egy méterszer másfeles kirakat, ahova garmadával vannak kirakva eladó ingatlanok.

„A jutalékunk nem magas és igazából a járulékos költségekre fordítódnak”


Igen. Ti pedig a két szép szememért, barátságból akarjátok annyira eladni a lakásomat, hogy majd fellöktök. A 3-6 százalékos ingatlanközvetítői díjak csak igen kis százalékát teszi ki a hirdetés költsége. Elkészítitek a képeket, az alaprajzot és a kiajánló szöveget. Ez uszkve fél óra. Aztán felrakjátok a saját honlapotokra, aminek az üzemeltetési költsége nevetséges ahhoz képest, hogy egy tízmillás szerencsétlen panellakáson háromszázezer Forintot fogtok, ha eladjátok …vagy félmilliót. Számolgassunk csak, hogy ebből én mennyi hirdetést tudnék feladni fizetős felületeken? Arról meg ne is beszéljünk, hogy az ingyenes felületek mennyivel hatékonyabbak lennének, ha csak a tulajdonosok hirdethetnének.

„Segítünk Önnek kialakítani az ideális árat”



Gondoljuk csak végig, hogy is nézett ki ez eddig? Mondjam meg én az árat, Te ennyiért adod el. Aztán két hónapig nem történt semmi. Majd amikor rákérdeztem, akkor mondtál egy sokkal alacsonyabb árat, amin el lehet adni és ennyiért már találtál is volna vevőt. De gondolkodjunk, Béláim! Vajon az általad meghatározott ár valóban az ideális? Neked nyilván igen. Eddig valahol a fiók alján volt a hirdetésem, most viszont hogy foglalkoznod kellene a témával, gyorsan el kéne adnod, hogy akkor már láss pénzt belőle. Ezt pedig hogy teheted meg? Igen, ha lenyomod az árat. Ha voltam olyan naív és aláírtam bármiféle kizárólagossági nyilatkozatot, akkor még csak nem is ugrálhatok, mert ha mégis sikerül jobb áron eladnom, tartani fogod a markodat!

„Mi felvesszük Ön helyett a telefont, és csak az ideális érdeklődőket hozzuk ki”



Most arra az egy darab beépített emberre gondolsz, akit az elmúlt három hónap alatt hoztál ki a lakásomra. Akin látszott, hogy nem vevő, csupán érzékeltetni akarja, hogy az otthonom egy rakás trágyadomb és elképesztően drágán akarom eladni neki? Sajnos elég hamar leesett, hogy ez a „komoly” vevő valamelyik cimborád, aki néha beugrik megdolgozni a pácienst. A másik, ha már itt tartunk: mi alapján szűröd ki a potenciális vevőjelöltet, ami nekem olyan sokat ér, hogy többhavi fizetésem odaadjam neked? Röntgenszemed van és belelátsz a jelentkező agyába, pénztárcájába, folyószámlájába? Mert akiket kihozol, nekem elég szűretlennek tűnnek, mint a friss házibor közvetlenül fejtés előtt. Telefonügyeletesnek meg kicsit drágák vagytok, mert ennyiért én is szívesen felemelem a kagylót.

„Szakértők vagyunk a szakmában”



A géppuskaszáj még nem jelent szakértelmet. Az ingatlanos szleng bebiflázása kb. két nap. Amúgy mivel is foglalkoztál korábban, bár semmi közöm hozzá, de Te is olyanokat kérdezel, aminek semmi köze a lakáseladáshoz, csak hogy személyessé tedd a kontaktusunkat. Ja! …értem …fél évig biztosítóztál, előtte egy cipő nagyker cégnél voltál terítőember. Csak mert ha szakértelemről beszélünk, úgy véltem építészmérnök lehetsz vagy legalább „kömíves”. Gondolom, ezért rajzoltad le rosszul a lakás alaprajzát is.

„Ilyen ingatlant hármat adtam el a környéken a múlt hónapban”



Vagyis egy millát kerestél tisztán? Gondolom az én lakásomon fekete mágia ül, hogy ide viszont fél éve nem tudtál normális vevőt hozni.

„A fotó nagyon fontos, ebben mi jók vagyunk”



Igen, azért használsz műanyagvázas compakt gépet, amit három sajtburger mellé adnak, szemben az én tükörreflexes Canon-ommal. És ezért ferde és túlexponált a kép, ami megjelenik a hirdetésekben a lakásomról. Karcsika műanyag motorja pedig azért lóg bele a hálószoba fotójába, hogy pikánssá, életszagúvá tegye a műremeket, ugye?

„Széles, komoly ügyfélkörrel rendelkezünk”



Úgy érted, van aki rendszeresen nálatok veszi meg az otthonát? Vagy van néhány gyűjtő, aki úgy gyűjti a panellakásokat, mint Tyson a sportkocsikat? Hát fene a gusztusát, de örülök, hogy te pont vele állsz kapcsolatban!

„Ezt kellene aláírni! Ez csak formaság, annyi hogy szemrevételeztem a lakást”



Hmm. Nekem furcsa, hogy a munkalap fejlécén „Szerződés” felirat áll. Meg itt az apró betűs részen mi is? Hozok egy nagyítót, pillanat (kíváncsi lennék, hogy egy gyenge szemű nyugdíjas ezt hogyan böngészi ki)! Nicsak-nicsak! „Szerződéskötés”, „kizárólagosság”, „jutalék megfizetési kötelezettség”, „bánatpénz”, „elállási költség teher”, „más irodával való szerződéskötés esetén” …de édi kis munkalap ez! Csak nem azt jelenti, hogy abban az esetben is ki kell fizetnem a jutalékotokat, ha nem Ti adjátok el az ingatlanomat? Csak mert néha hallani ilyen csúnyákat, hogy vannak ilyenek. Persze biztosan nem Ti, csak hallottunk valakiről, akinek a nagybátyja mesélt egy nőről, akinek …tudod! Ha csak formaság, akkor nem írnám alá, ugye nem baj! Ha nincs jelentősége, akkor kanyarítsd oda Te a nevem, a cégednél úgysem ellenőrzi senki, ha meg mégis később lobogtatnátok ezt a sajtpapírt, akkor feljelentelek okirathamisításért. Kapísi?

„Nagyon pontosan tudjuk informálni az érdeklődőket az Ön ingatlanáról, így látja a vevő, hogy miről is van szó (kacsintás)”



Nyilván nálam is jobban ismered a lakásomat, amiben évek óta élek!

„Panel (kertesház, sorház, szuterin, emeleti, stb…)? Az most nem nagyon megy, válság van.”



Mi az ami megy? Egyszintes, liftes rózsadombi kertes panel jó közlekedéssel?



Akkor most néhány duma a vevő felé:


„A legoptimálisabb áron tudunk Önnek megfelelő lakást keresni”



Ha jól értem, az az optimális ár az, amiből ha levonnám a több százezres jutalékotokat, akkor megkapnám a tulajtól lealkudott áron.

„Épp most van egy majdnem ilyen ingatlanunk, amit Ön keres!”



Kár, hogy Újpest helyett Csepelen és másfél szobás helyett kettő és feles, de az ár legalább csak valamivel - a Ti jutalékotokkal - több. De tényleg szerencsém van, hogy épp most, épp nekem egy megsárgult hirdetési cetkiről sikerül felolvasnod a ropogósan friss infókat.

„Érdemesebb a mi ügyvédünkkel megoldani, ő nagyon benne van a szakmában”



Nos, kis kitérő. Nyilván ismeritek az én ügyvédemet, gyakran söröztetek együtt a várótermi krimóban és pár féldekás barackízű szeszital elfogyasztása után elmesélte, hogy az Ecserin vette a jogi végzettségét, ellenben a Ti ügyvédetek írta például a római jogot. Az is nyilvánvaló, hogy az általatok megmutatott adásvételi szerződés mintán pontosan körül van definiálva, hogy mennyi is lesz a tiszteletdíjatok, amit a szerződéskötéskor köteles vagyok kifizetni, ellenben azt, hogy a vevő banki tartozását kell a foglalóból rendezni, már csak pluszköltségér vagytok hajlandók belefoglalni. Értem én, hogy ez nektek nem olyan fontos, de hát én adom a pénzt és tartalak el titeket.

„Az eladó ráér, nem akar alkudni”



Mivel Ti már lementetek árban úgy, hogy a jutalékotok biztosan meglegyen, nem is igen érdeketek bármilyen további alkú.

„Érdemes ráhajtani, mert az ilyeneket nagyon viszik”



Hmm. Lásd. Az elsárgult hirdetési cetlit.

„Ha akarja, ép most tud az egyik kolléga időt szakítani önnek és megmutatja a lakást”



Tényleg? Abbahagyja a passziánszozást és megtisztel a figyelmével. Ez csoda jó érzés. Kár, hogy ez a figyelmesség nekem százezrekbe kerülhet. Ha a tulaj hirdetését megtaláltam volna a sok kib*ott kamuhirdetés közt, akkor a jutalékotok felét még simán lealkudhattam volna és mindketten jobban jártunk volna.

„Nehéz ügy! Mindenki ilyen lakást keres, mint Ön!”



Először is, kit érdekel. Másodszor ezek szerint jó az ízlésem. Harmadszor pedig nem hiszem el, mert ruhát és cipőt sem egyformát hordok mindenkivel, mint ahogy frizurában is van aki azt szereti, ha a lágy keleti szél simogatja a kopasz fejét, más pedig azt preferálja, ha Jimi Hendrixes sérójában tarthatja a töltőtollait, írószereit.

De hagyjuk a dumákat! Ismerjük mindannyian a helyzetet, hogy amikor felhívunk egy számot és érdeklődünk a meghirdetett ingatlan felől, az első kérdésekkel a vonal túloldalán azt igyekszik kitapogatni a beszélőpartnerünk, hogy melyik ingatlanról is hadoválunk. Azt is unjuk mindannyian, hogy közli, megvan az ingatlan, fáradjak be ide és ide, aztán mire befáradok - akármilyen gyorsan - épp elkelt az a bizonyos, de van helyette sokkal jobb más. Hányunknak nyílik ki a bicska a zsebében, amikor odaírjuk a hirdetésbe, hogy ingatlanosok ne hívjanak, erre a sok szakértő, de a magyar nyelvet nem igazán ismerő ügynök zaklat, hívogat minket. Ezek bizony sokunknál kiverik a biztosítékot.

Trükkök, simlik, praktikák


Az ügynök kijön hozzám. Jólöltözött, magabiztos, géppuskaszájú. Rögtön barátként kezel és biztosít róla, hogy lehet már addig eladja az ingatlanomat, mire a kapuig ér. Csak írjam alá a szerződést (amiről fentebb már értekeztem). Aztán nem látom hónapokig. Ez a beetető idő. Ezidő alatt az ingatlanommal nemigen foglalkoznak, maximum kikerül egy cetlin valahova. Ezalatt én puhulok otthon, nem hirdetek tovább, hiszen már profik intézik ügyeimet, nekem csak a hintaszékem optimális rezgésszámára kell ügyelnem.

Semmi sem történik, majd hívom őket. Kijön a jólöltözött (vagy valamelyik sablon kollégája), hümmög és mond egy összeget, amiért el lehetne adni a lakást. Persze így arányosan csökken a jutalékuk, de nekik megér ennyit a boldogságom és a sikeres üzlet. No, igen. Én jóval többet vesztek így, de legyen.

Közben általában pár perccel azután, hogy tárgyalni kezdtünk, csörög a telefonja. Többször is. Ebből érezhetem, hogy itt megy a pörgés, az én ingatlanom tényleg el van átkozva, de majd ők segítenek. A vonal végén persze valamelyik kollégája van és az előregyártott beszélgetés folyik. Ez is része a brechti színpadnak, azzal a különbséggel, hogy a brechti színház egyik legfőbb célja olyan (színház)kultúra megteremtése volt, amelyben színész, néző és rendező egyaránt képes szakmai viszonyt kialakítani saját munkájával, itt pedig én mint néző, csak azt gondolom, hogy részese vagyok az előadásnak.

Azt persze tudja, hogy a jutaléka így sem lesz meg gyorsan, ezért még szükség van egy-két dologra, hogy megtörjek és ár alatt adjam el a lakásomat. Illetve a vevő nem ár alatt fogja megvenni, mert neki ugyebár ki kell fizetni még a jutalékot is, amit eleve rászámolunk az eladási árra.

Jön tehát a „tétova, de jól informált külsős”. Felhív, hogy valahol a neten olvasta a hirdetésem, nem emlékszik pontosan hol (megjegyzem, viszont brilliáns lehet a számmemóriája, ha az én minimum hétjegyű telefonszámomat memorizálni tudta). Szóval ez az érdeklődő nem úgy keres, mint más ember, hogy kinyitja a laptopját, fellép és a talált telefonszámot hívja, hanem megjegyzi a hirdetéseket és akarattal olyankor hív, amikor nincs net közelben. Értik, ugye? Nos ez az ember nagyon ott van a szeren, érződik, hogy régi motoros, ki tudja mióta keres lakást. Tán’ sosem volt neki otthona, ő egy bolygó hollandi. Szóval öreg rókaként elárulja, hogy nagyon drágán hirdetem a kecót. Ez vicces, mert az ingatlanosban bízva vagy fél éve nem hirdettem. Itt aztán már gyanakodni kezdek! Két lehetőség adódik: a telefonáló egy perverz, aki kizárólag réges-régi hirdetási folyóiratok és webportálok felületeiről memorizál számokat és így keresi az áldozatait vagy (jajj, ilyet gondolni sem igen merek) az ingatlanos haverja, kollégája. Hmm.

A „külsős” után jön a „komoly vevő”. Ő annyiban különbözik, az előbbitől, hogy hús és vér alak. Bár az orgánuma mintha kissé emlékeztetne a korábbi telefonálóhoz, de hát ilyen a fajunk hangképző szerve; sok az átfedés. Ő körülnéz, kopogtat, szagolgat, feng-suit és energetikát ellenőriz, van hogy méricskél is. Feltesz egy-két olyan kérdést, amiről álmomban sem gondoltam, hogy érdekes lehet, de persze az ingatlanos - aki a jóbarátom - azonnal segít. Ebből láthatom, hogy milyen jól is jártam vele.

„Show must go on”, ahogy Farrokh Bulsara, későbbi nevén Higany Freddi (Freddie Mercury) dalolta a Királynő (Queen) nevű együttesben. Vagyis a shownak folytatódni kell.

Aztán úgy fél év, egy év elteltével, amikor már tényleg elérek arra a pontra, hogy bármennyiért odaadnám az ingatlant és teljesen el vagy keseredve, végre hoznak egy vevőt a nyomott áron árult lakásomra. Ha ezalatt végig hirdettem volna, mondjuk 3-4 ingatlan portálon és neadj Isten egy-két újságban is, ennél az árnál kedvezőbben tudtam volna értékesíteni.

Az üzletet nyélbe ütjük. Persze az ingatlanos drága ügyvédjével, persze átolvasva a Szerződést kiderül, hogy a jutalék összege nem lehet kevesebb X Ft-nál ami ugye azért vicces, mert korában az ügynök azt mondta - szóban - hogy az iroda is enged a jutalékból, de ki fog itt harminc-negyven ezreken vitatkozni pláne, ha a Szerződés kiköti, hogy akkor is ki kell fizetned a jutalékukat, ha elállsz az üzlettől. Márpedig most itt az üzlet, nem állhatsz el tőle. Az irodát jogszabályok és szerződés védi, márpedig a szó elszáll, az írás megmarad, az ígéretet tevő kolléga pedig nem elérhető.

Idézzük fel ebben a pillanatban a „Blöff” című film végének monológját:„Állunk ott bambán és nem pörög le életünk filmje”





Elállt a szava?

Nem?

[ Szóljon hozzá! ]

Megosztom:

Ismerősöknek ajánlom Facebook-on ajánlom Twitter-en ajánlom Iwiw-en ajánlom
Jelenleg 4 látogató tartózkodik itt
Ingatlan terület átváltás
Innen:

Ide:






Cégünkről

Elérhetőségek

Jog

Webtérkép